Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya. Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni, amit egymással beszélgettek.
Azt mondta az első :
- ÉN VAGYOK A BÉKE! De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni. - Néhány pillanat múlva már csak egy vékonyan füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdan fényesen tündöklő lángra.
A második azt mondta:
- ÉN VAGYOK A HIT! - Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak. Nincs értelme tovább égnem. - A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot.
Szomorúan így szólt a harmadik gyertya:
- ÉN A SZERETET VAGYOK! Nincs már erőm tovább égni. Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám. - Ezzel ki is aludt.
Hirtelen belépett egy gyermek. Mikor meglátta a három kialudt gyertyát, felkiáltott:
- De hát mi történt? Hiszen nektek égnetek kéne mindörökké! - Elkeseredésében hirtelen sírva fakadt.
Ekkor megszólalt a negyedik gyertya:
- Ne félj! Amíg nekem van lángom, újra meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát.
ÉN VAGYOK A REMÉNY!
A gyermek szeme felragyogott. Megragadta a még égő gyertyát, s lángjával új életre keltette a többit.
- Add, Urunk, hogy soha ki ne aludjon bennünk a remény! Hadd legyünk eszköz a kezedben, amely segít megőrizni gyermekeink szívében a hit, remény, szeretet és béke lángját!!! Ámen
a legszebb karácsonyi történeteket keresve eszembe jutott Regőczi atya karácsonyi története. Jellemző, hogy maga a történet szinte szó szerint megvolt, csak arra nem emlékeztem, hogy ki írta és melyik könyvben /pedig idén olvastam az isten vándorát/. Arra gondoltam, az idén ez a karácsonyi történet lesz az, amit felolvasunk. Addig is Horváth István Sándor: A betlehemi pásztor című könyvéből olvasunk a kicsiknek. Ez a kedvencük most:)
Szombaton volt Vizsláson a kommunisták éves nagygyűlése falu karácsony. Mindkét kicsink, Zina és Dorci is sokat készült és nagyon ügyesek voltak, nagyon büszke vagyok rájuk, bár sokat nem láttam belőlük mert a komcsik idős bányász bácsik ültek azokban a sorokban ahol látható volt a műsor, a gyerekeikre kíváncsi szülők meg a terem előtt álltak, vagy a sorok között. Azért örülök, hogy elmentünk, így legalább megtudtuk, hogy a legfontosabb a
-Hit,
-Remény
-Szeretet
Hiszünk ugyanis a bányák ujra nyitásában
Reméljük jövőre is itt leszünk
és
Szeretjük az unokáinkat így lesz boríték a fa alatt.
Mindezek után, az ovisok előadtak egy rövid kis mondókát Jézus Krisztus születéséről .. a műanyag kisdedet ölelgették, közben piszén pöszén szavaltak, ők még nem tudják, hogy a bányák újra nyitásában kell hinniük :)



Comments
2 Responses to “Advent, komcsi karácsony és a bányászok.”
Megjegyzések küldése (Atom)
Post a Comment |
A 4 gyertya története kedvencem,köszönöm,hogy újraolvashattam!
Náncsim! A humorod nagy ajándék,annyira felvidítottál!!!!!!Köszönöm!!!!
Szép a kurzor.:)
Nehéz volt ám olyan sokból kiválasztani:D De Karácsony után, kicserélem, mert annyi szép van!:)
Örülök, ha jó kedved lett:)
Megjegyzés küldése